Tehát akár újságcikkek is befolyásolhatják ezeket a beruházásokat?
Igen, ahogy pozitív értelemben a promóció hatásos lehet, úgy a rossz hírek is meghatározók lehetnek. Húsz éve, amikor a balkáni háború zajlott, sok amerikai beruházó nem akart Kelet-Európába jönni. Nem érzékelték, hogy Lengyelország például meglehetősen messze van a háborús területektől. A térképet sem nézték meg. A befektetők sokszor nem elég alaposan mérlegelnek, mivel rengeteg lehetőségük van. Ha rossz híreket hallanak, egyszerűen kirostálnak egy országot.
Az agyelszívás (brain drain) napjaink súlyos problémája, amiről sokat beszélnek. Érdekes módon azok, akik emiatt panaszkodnak, sokszor a multinacionális vállalatok beruházásait is ellenzik. Nincs itt ellentmondás? A multinacionális vállalatok munkahelyek teremtésével gátolhatják az agyelszívást, nem?
Természetesen, itt teljes ellentmondás van. Ez a két érv teljesen inkonzisztens.
Egyik cikkében az agyelszívás és a migráció meglepő pozitív hatásairól is ír, miszerint az elvándorolt állampolgárok később sokszor beruházásokat visznek hazájukba. Beszélne erről a jelenségről?
Cikket írtunk egy az Egyesült Államokban tapasztalható jelenségről. Azt figyeltük meg, hogy a bevándorlók jelenléte stimulálhatja az amerikai beruházásokat a bevándorlók anyaországaiban. A bevándorlók sokat tudnak a hazájukról, és segítenek a cégeknek, hogy befektessenek. Bizonyos esetekben közösségi szintén vannak jelen egy-egy régióban a bevándorlók. Például adott egy indiai közösség egy városban. Azok a cégek, amelyek ezen a területen tevékenykednek, nekik köszönhetően könnyebben tudnak indiai beruházásokat létesíteni, hiszen van tudásuk és kapcsolati tőkéjük. Az előbb említettem a tudás áramlását. Mint ahogy a direkt külföldi beruházás a tudás átadásának egy módja,
a bevándorlás is segítheti az információ és a tudás áramlását.
A lengyel vendégmunkások, akik Angliába jönnek, behozzák a Lengyelországról való tudásukat az Egyesült Királyságba, és amikor visszatérnek, új tudást visznek magukkal Közép-Európába.
Magyarországon élénk vitát váltott ki Thomas Piketty egyik blogbejegyzése (a Mandiner szemléje itt olvasható), amelyben arról írt, hogy a nyugati államok a nagyvállalatokon keresztül több pénzt visznek ki Kelet-Európából, mint amennyi az európai támogatásokból befolyik. Azt állította, hogy a Nyugatnak jobban megéri az együttműködés. Mi erről a véleménye?
Nem olvastam ezt az írást, így nem tudom, pontosan mit mondott. Ez nagyon összetett és nehezen értékelhető kérdés. Ha egy külföldi vállalat Kelet-Európába jön, munkahelyeket teremt. Ezek általában jól fizető állások, jobban fizetnek, mint a helyi cégek. Azután lehetnek előnyök a költségek terén is. Ha a vállalat a helyi piacra is gyártja termékeit, jó minőségű árukat valamivel olcsóbban tud piacra dobni az adott országban. Ez előnyös a fogyasztóknak.
Másfelől viszont a direkt külföldi beruházások ̶ éppúgy, mint a nemzetközi kereskedelem is ̶ győzteseket és veszteseket kreálnak. Mondjuk, ha a Samsung Magyarországon televíziókat gyárt és ad el, akkor lehet, hogy miatta egy magyar vállalat kiszorul piacról. A dolgozóknak így új munka után kell nézniük. Az ország szempontjából nézve a termelékenység szokott növekedni, mivel a multinacionális cégek fejlett technológiával és profin dolgoznak. A jól fizető állások következtében a személyi jövedelmek is növekednek. Ugyanakkor lehetnek olyanok, akiknek új munkát kell keresniük, adott esetben el kell költözniük addigi lakhelyükről. Ők természetesen nem fognak örülni a változásnak. Azután ott van a nyereség és az adók kérdése.
A leggyakoribb kritikák egyike, hogy a nemzetközi vállalatok kiviszik a profitjukat az az országból. Ez is összetett kérdés, háromféleképpen lehet róla gondolkozni. A cégek adómenedzsmentjének szokás nevezni, hogy a cégeknek lehetőségük van adójuk csökkentésére azáltal, hogy megváltoztatják az adózás helyét. Ha van ilyen lehetőség, élnek is vele:. ha Írországban szinte nulla a társasági adó, oda fognak menni, és ezzel minimalizálják az adófizetésüket. Más esetekben élhetnek az ún. „transfer pricinggal”, ami már az adóelkerülés határesete. Azután az is kérdés, kié a profit, kinek a tulajdona? Ha a General Electric nyereséget termel Magyarországon, lehet, hogy kiviszik a hasznukat az amerikai központba, ugyanakkor a magyar állampolgárok részvényesei lehetnek a General Electricnek, és így részesülhetnek ebből a nyereségből. Ezért kérdés, hogy mennyire releváns az, ha a GE kiviszi az országból a nyereséget. Másfelől, ha egy orosz oligarcha az orosz gyárának nyereségét Londonba viszi, akkor a nyereség Oroszországban termelődik, orosz nyereség, de elkölteni már külföldön költik el.
Úgy látom, Kelet-Európa kezdi elérni azt a szintet, amikor az itteni cégek már nyugaton is képesek beruházni.
Kelet-Európa tehát már nemcsak célországa a direkt külföldi beruházásoknak, hanem innen is indulnak befektetések külföldre.
Egy nyugati cég nézőpontjából a kelet-európai országok, mint hazánk vagy Lengyelország, milyen kategóriába tartoznak? Fejlett vagy fejlődő országnak számítunk? Hogyan látják a nyugati befektetők most a régiónkat?
Néhány éve „feltörekvő piacnak” hívták volna ezt a régiót. Most talán azt lehetne mondani, hogy mi vagyunk az új, szegényebb EU-országok. Ez azt jelenti, hogy kereskedelmi szempontból szabadok vagyunk ̶ ami előny ̶ , kielégítő mértékű politikai stabilitás van nálunk, de valamiért szegényebbek vagyunk. A nyugatiak szemében például nem nagyon különbözünk Németország keleti részétől.
A kelet-európai országokról sokszor úgy beszélnek, mintha teljesen hasonlóak lennének. A gazdaságukat és a fejlődésüket egymáshoz hasonlítják. Mennyire állják meg a helyüket ezek az összehasonlítások?
Úgy hiszem, ezek az összehasonlítások elég megalapozottak a hasonló múltunk miatt. A földrajzi elhelyezkedésünk is hasonlít, ami sokat számít a fejlődés szempontjából. Lengyelországgal persze nehéz összehasonlítani Magyarországot, mert Lengyelország sokkal nagyobb, de Csehországnak, Szlovákiának és Magyarországnak az összehasonlítása elég megalapozott.
Szinte minden kelet-európai országról írt tanulmányokat. Vannak szakcikkei a cseh, a román, a szlovák gazdaságról. Magyarországról viszont nem írt. Van ennek valami különleges oka? Megsértve kellene érezzük magunkat?
Nem, semmiképpen! Ez véletlenül alakult így. Éltem is egy évet Budapesten, amikor a CEU-n dolgoztam.